Heges tudat hasadéka

szánka vágja fehér bőrét,

s dohány, sebes szarka,

lopja tüdőm épségét.

S sötét lesz vagy tarka,

ásításnak végtermékét,

ontom betonra ugarra,

így jelzem e este végét.

De hallatszik mocskos céda

hangja, tán verne gerincre.

Hímvesszőből bőszült horda

üvöltözik ócska kéjjel.

Takarodj el! - s oldal borda

sápítozva úgy búvik el,

nem erénye gyakorlata

gyermekeink nemzése.

Égő csikkel szárítottam

cseppet szemem üregéből,

vérágat már rá rántottam,

zörgeti szikkadó szellő.

S démonra fújtam magam,

levegőm nyomában fűstől

útja, szűrőből sajtoltam,

és hallucinált mennyekből.

Fű borítja a hátamat

nyugodt paplan szűz avarban.

bogáncs szúrja takarómat,

kiderült fény a hajnalban.

És lám, a zabola törlő

kendője, lassan, biztosan,

lábra kelti e szeretőt,

s elzavarja csendben halkan.