Őszi délután napja lángban

gyógyul, szikra szórja ház falát.

S te bent alszol zsúp viskóban

de megzavarunk téged, szétkaszált

erkölcs, begyógyuló ostoba

bűntől dúló- fúló szeszkazánt,

így remélem, nyomban

lángra kapsz, hogy szoba

rejtse hangod, ha kint kiált.

Lám te angyal most ördög bőröd

nyafog a Stix folyónak partján,

mert Révész is tudja mi bűnöd,

hát élj, és élvezd azt mert busán

adott lángajándék szegődött

hozzád. És te az úrnak jobbján?

Ő is szívja füstöd

s segít, hogy háztetőd

boldogan dőljön rád.

Szenes szemed egyszer vesd rám,

jól nézd meg azt hogy, ki tette ezt,

nézd meg jól, a lángot, düht, és lám,

engem látsz, azt kit úgy szeretsz.

S roppan- koppan veled mi talán

valaha voltam, kit fenyegetsz,

dicsőítő imák

tisztelgető szaván,

miben már nem hihetsz.

Reccsen az ablak, ráma ereszt,

frízek jobbján tűz dörgölőzik,

közelít hát, tűz, vagy víz kereszt.

A vég akkord hangja most kezdődik.

S szonátája csak addig repeszt,

amíg pór s hamu nem ereszkedik.

Már nincs mit elrejthetsz,

de egyet még tehetsz,

hogy nevetsz a sírodig.