Lappang gyilkos szép álmokban,

sirat kendő, sírhant, földi ágy,

zokog virág ótvar harsányan

mert hányadékként vetik azt rám.

Sustorog a halál korpuszomban,

test romlása, tűz sárkány foga

tépi szét játékát a gyomromban,

így kap lángra bánat rút boglya.

Tessék Bűn! Mássz úgy hintára,

hogy szárnyaljon fel s le libikóka.

Én majd tartlak először hátra,

s löknélek, hogy vidám legyen kópé móka.

Alád feküdnék hogy, lábbal fékezz,

s hogy inda végtag arcom bepiszkítsa,

mert eszt érdemlem, mimikám tegez

s nyila kórságnak kaszás abroncsa,

dehidratált, mérge tápja,

tomboló sárkánynak tűz fogát,

gyomromban furcsa játéka,

betegre hintázza magát.

Sárkány! Szajha füstöd gyógyírja

bódít, és küzd világra vidámja,

mert nevetve fogok túlvilágra

lépni, vagy csak földi mennyországra?

Pokol! Te küzd le várakozást

tűzzel, hogy e füst legyen öröm,

mert a jóból tán szippantást

nem gyűri le fog és köröm.

Bitója, vagy tán bússágnak

vagy hóhérja neve Pandóra ládikónak,

Mi búvik elő virágok világának

hit, és istenítés, marihuánának.