te állnál jeget, sarat, s tétlen nesz

kéjjel fröccsent, mert szenvedni így kell

ahogy velem tett  rideg kéz, úgy lesz.

Látom most már szavad sava mire kél,

bőrre hág és úgy cikáz nem henyél,

cibálva vont, mint vonót gyantán,

hogy jobb dalt húzzon átvertek arcán.

de nem látod hogy gyilkosként érzem,

ahogy vérzel arcomra hűs mézem,

nem látsz rút komor, szomor, tomboló

sorson, mi késsel ébren trónoló.

Indul buszom, még csak megvett jeggyel,

kívül való, ám belül kozmikus

könnye tudatnak, barátkozva bérlettel,

mert ez rutin járat, túl tipikus.

édes a futás minden elől,

szacharint köhögni fel és köpni

sprintre, mert úgy szorít aztán megöl

lihegve fogok holtá változni.

szóval már érted hogy jó gyilkolni,

kuruttyoló hangszállal hadakozva,

kiömlő lelket úgy elpengetni,

hogy e dal tied legyen, más fülre árva.