A Kántor Ének 

Ég az oltár búsan fájón, lángjai szentül csapkodón,
Hívét rontja azt dorgálja hibáért mit meg nem tett,
Azt őrzi vigyázza, ki nem rúgja csak nyálazza
És hárman rántnak béklyóra, átlapoznak könyvet,
Abból rúgnak béke porra s hárman vetnek keresztet,
S kántor zúgja éneket.

És nem jön béke csak máglya, ártatlannak kezét rántja
Eddig csak az oltár égett, vért csattogtat s tüze hűl,
Csillapult az étvágya stafétabotját átadja
E pásztor bot tűz mágia, gyilkos kampó esztelenül
Csámcsog a pogány húsra, gyomra poklos esztelen űr,
S kántor zúgva zendül.

Én a pogány, te a bárány, legelészel annak hátán
Ki békét és rendet kíván, e virágom csócsálnád
És én étel te pogány, én élnék te pusztítanál,
Urad iránt rínál hogy terítsen, ezt zokognád:
-Ha rossz, az úr így kínált, ha jó azt úgy akarnád-
S kántor újra ordibál.