Ha csak az történne....

Ha csak az történne,

mit az Úr teremtne,

nem bújna bőrébe kovász s kenyér,

minden bűn lusta lenne és kevély.

S ki annak szerelme,

léte dogmán telne,

és magában fortyogna testvér,

ki testvért ölne, hasítva kelme

lenne irha bőre.

Hát nevessünk mindenre,

mi létnek erély,

vessünk fityiszt keresztre,

tettek mezsgyéjén.

Ha csak henteregnénk,

porban mely oly zsengén,

halál tusa után megszületne

s utász lenne ha bent fetrengne,

lustulva rút henyénk.

Mert igen, az miénk,

sárgult fogak, öklendett őkelme,

ki hét főbűnből úgy megteremne

hogy valós ily mesék,

regéli el Ó regénk,

s könyvekbe öntve,

írásba, hasztalan, vén

prospektust vésne.

De megragadtuk lábát

istennek ki hibát

halmozott össze vízből és sárból,

most meg, lepődve nézi hogy lángol

nyoma, az a hegyhát,

hol paradicsomát,

csapra verte, és tivornyából álló

dőzsölde lett, mi néki oly fájó

hogy vájja mosolyát,

és sírdogáló arcát.

Ott bűn oly szántó,

mi felélte Szent Fiát,

a gaz zsidó gyarlók.

És most imádkozni

készülünk, s hazudni

térünk, oltárok hűsült mezején,

s kiabáljuk, Allah, Buddha, ám nevén

senki sem tud szólni.

Csak őt fent okolni,

és tagadni Ateista lévén,

kérdő jelet vonni, az ő létén.

Hát minek beszélni?

Ha jobb elszántan érezni

az embernek mélyén.

S nem oly keresztet vinni

ami nem övé.