-Csütörtök éjjeli álom-

Álomkor merő haspók
lenyelt tettek ecsettel
forralja, düh és kaspó
bosszúvörös festékkel.

Diadalt a melankólia
arat, és lám szép szimfónia,
fest álmon nevelt hangszereken,
had lásson többet a fül és a szem.

˝Ki lehet tán vén matuzsálem
repedezett tükörkép eme?
Korom ránca, valós végzetem,
portré. De csak fikcióm! Nem-e?

megvénült hát elvadult egóm,
vitatatja magam erényeit,
lám szíven szúr szilánkos karóm,
szúrom az öreg szív kegyeit.

Alázatom a vizelettel,
vérrel, játszik agg bőr vásznon
ő a bűnös hisz jövőmmel,
viccelődik meghökkent barátom.˝

-Péntek reggeli valóság-

Ha felkel a nap minden gőzöl,
fő a kávé, tojás csattogás,
leplezi az álmot szem elől,
sebet von rá evő kés vonás.

De nem telik gyomor hisz komor
hasfal nem kíván semmilyen étket,
vétket nyelt domború gondot,
jól csúszott le, könnyedén lépett.

Szokatlan reggeli koffein,
ábrándat hajnali nappal keni,
de nem lát kidörzsölt szemei,
nem fog a hírekkel időben végezni.

Túllépni nem törődni, ami
csak világ, kiöntött kávé zacc,
lenyelni azt, víz és szacharin,
keverék, amely édes vacak.